Röszkéig vezetett az útja a lopott Volkswagennek
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen.
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen.
A második Orbán-kormány vidékfejlesztési államtitkára egy újabb megye földárveréseinek körülményeit elemezte. Kíméletlen alapossággal.
A megye több pontján is felhőtölcsérek alakultak ki csütörtök késő délelőtt az Időkép szerint.
Csütörtökön reggel Csongrád megye északi határánál, Tömörkény határában látták a messzire kóborolt állatot. Egyelőre nem jelent veszélyt, így nem fogják el, csak figyelik.
Az Apátfalván kampányoló miniszter állította: az EU és a mögötte állók mindent megtesznek azért, hogy Kelet-Európában a külföldiek korlátozás nélkül szerezhessenek földet.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy semmi köze a kastélyhoz, és csak azért tudott az építéséről, mert az erdője mellett van.
A tiszaszigeti polgármester magával vitte a fideszes jelöltet, és mondta, rá kell szavazni a választáson.
A marosleleiek kénytelenek máshova átmenni, ha pénzt akarnak felvenni, vagy jobb esetben állhatnak sorban a helyi takarékban.
A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye, miután a parlament a megyejegyzék megváltoztatásáról döntött.
Hétfőn pedig elmúlik Kósa Lajos minisztertelen korszaka.
Focikupával avatták a magyarcsanádi műfüves pályát, amelynek kialakításába két egyház is besegített.